Kedden a Ludovika Arénában a női selejtezőkkel elrajtolt az öttusa idény harmadik világkupa fordulója. A budapesti megmérettetésen címvédőként rajthoz álló Guzi Blanka a 28 fős C jelű csoportban kezdte meg a küzdelmet, ahonnan az első 12 helyezett tudta megváltani helyét az elődöntőbe. Diósgyőri sportolónk 12-15-ös vívással kezdett, amivel a 19. helyen zárt, ám kiváló úszással az 5. helyen végezve a 16. helyre jött előre a laser run előtt. Az utolsó számban öttusázónk fantasztikus teljesítményt nyújtva 55 másodperc hátrányából egészen a csoportgyőzelemig futott nyolc másodperces előnnyel, miközben hibátlan, 20/20-as lövészetet teljesített, így megváltva helyét csütörtökre.

Kállai Ákos tanítványa szerdán a kulcsfontosságú körvívással folytatta a hazai világkupa küzdelmét, ahol 9 győzelem mellett sajnos 26 vereséget szenvedett, amivel a 35. helyen zárt, további fél perces hátrányt összeszedve a csütörtöki elődöntőre.

Másnap a 18 fős A csoportban küzdött meg öttusázónk a döntőbe kerülésért, ahol az első kilenc közé kerülés jelentett volna részvételt a fináléban. Blanka a bónusz vívás során nem szerzett pontot, azonban úszásban ismét az előkelő 5. helyen végzett, míg a laser runban újra nyerni tudott, ám ezúttal ez nem volt elég a továbbjutáshoz. Sportolónk csoportja 11. helyén zárt 13 másodpercre a még továbbjutást érő utolsó pozíciótól, amivel összetettben a 20. helyen zárt. A másik csoportból Gulyás Michelle és Bauer Blanka a 3. és a 7. helyen került a döntőbe.

- Sajnos ez most a 20. helyre volt elég összetettben, nem jutottam tovább a döntőbe. A szerdai körvívás miatt nagyon szomorú voltam, nagy kérdőjelek vannak bennem azzal kapcsolatban. Tisztában voltam vele, hogy a döntőbe jutási esélyeim milyen csekélyek ezzel a vívás pontszámmal, de büszke vagyok, hogy megpróbáltam és még így is majdnem sikerült. Ami a futást és a lövészetet illeti, azok nagyon összeszedettek voltak. Magam sem gondoltam, hogy sikerülhet 11 perc alá becsúsznom ezen a göröngyös, kanyargós pályán. Az úszásban elmaradt ugyan a nem elvárt, de remélt egyéni rekord, viszont nem voltam elégedetlen az eredménnyel. A részidők és az erőbeosztás olyan "igazi Blankásra" sikeredett - értékelt öttusázónk.

Guzi Blanka egyéni versenyen legközelebb május 8-13. között Szófiában a szövetség negyedik világkupa állomásán áll rajthoz.