Lankás, azonban technikailag sok kihívást nyújtó terepen rendezték a két országos bajnokságot Márkón, ahol a versenyzők helyzetét nem könnyítette meg a meleg, illetve az eddig hónapok esőzése miatt a nehezen észrevehető utak kezdete. Emellett a terep rendkívül deffektveszélyes volt, aminek sajnos a diósgyőri Szundi Attila mindkét nap áldozatává vált, és a szereléssel elveszített időt már tudta behozni.

Mindkét versenynapon uralta a női elit kategóriát Tamás Bianka, aki kirobbanó formájának köszönhetően elhozta a bajnoki címeket. Így már csak a szeptemberben megrendezésre kerülő sprint szám megnyerése választja el a ,,mesternégyestől”, hisz magáénak tudhatja a hosszútáv, középtáv és pontbegyűjtő bajnoki címét. Addig is még az augusztus 18-27. között megrendezésre kerülő felnőtt világbajnokságon való részvétel vár rá.

Az ifjúságiaknál Tamás Bence a középtávon sajnos a verseny hevében kihagyott egy pontot, így érvénytelen lett az eredménye aznap, de a másnapi Pontbegyűjtő Országos Bajnokságon visszavágott és megnyerte a kategóriáját. Bencének szintén szurkolhatunk majd a juniorok között a közelgő világbajnokságon.

Tájkerékpáros Középtávú Országos Bajnokság*

N21E

Tamás Bianka 1. hely

 Tájkerékpáros Pontbegyűjtő Országos Bajnokság*

N21E

Tamás Bianka 1. hely

F15-17

Tamás Bence 1. hely

*Dobogós és pontszerző eredmények