Az olimpiai díjugrató program tagja, Szuhai Péter számára is kezdetét vette a versenyzés a nívós spanyolországi eseményen, a korábbi hetekben versenyzői piros-fehérek mellett. A Sunshine Tour első teljes hetén kedden Ifj. Szuhai Gyula és Szuhai Rodrigo is csoportja élén végzett a CSIYH1* hat éves lovak versenyében, míg másnap Szuhai Rodrigo bronzérmes helyen zárt ugyanebben a számban.

Csütörtökön Szuhai Péter több hibátlan pályát is tudott teljesíteni, ami dobogós helyet is jelentett a CSI4* BIG TOUR 1.35 cm-es második csoportjában, míg Szuhai Rodrigo a CSI4* MEDIUM TOUR 1.40 cm-es számában zárt az előkelő ötödik helyen.

Pénteken Szuhai Péter ismét jól teljesített két négy csillagos nagy kör számban hibátlan pályákkal az első tízben zárva a 4. és a 8. helyen 135 és 145 centiméteren, míg Kelemen Blanka is az élmezőnyben végzett versenyszámában. Másnap Ifj. Szuhai Gyula lett 12. a nagy kör aktuális versenyén, míg a zárónapon Szuhai Gyula képviselte a DVTK-t a hétvége csúcsszámában Lawisangos nevű lovával, a 155 cm-es Horseware Big Tour Grand Prix döntőjében a héten bemutatott több hibátlan pályája után.

Andalucía Sunshine Tour - Week 1

Kedd

CSIYH1* SIX YEAR OLD HORSES

Szuhai Gyula 12. hely

CSIYH1* SIX YEAR OLD HORSES grp. 1.

Ifj. Szuhai Gyula 1. hely

CSIYH1* SIX YEAR OLD HORSES grp. 2.

Szuhai Rodrigo 1. hely

Szuhai Péter 9. hely

Szerda

CSIYH1* SIX YEAR OLD HORSES

Szuhai Rodrigo 3. hely

Csütörtök

CSI4* PAVO BIG TOUR 1.50

Szuhai Gyula 29. hely

CSI4* BIG TOUR 1.35 grp. 2.

Szuhai Péter 2. és 8. hely

CSIYH1* SEVEN YEAR OLD HORSES

Szuhai Péter 4. hely

CSIYH1* SIX YEAR OLD HORSES

Szuhai Rodrigo 1. hely

CSIYH1* SIX YEAR OLD HORSES

Ifj. Szuhai Gyula 2. hely

CSI4* MEDIUM TOUR 1.40

Szuhai Rodrigo 5. hely

Péntek

CSI4* BIG TOUR 1.45

Szuhai Péter 8. hely

CSI4* BIG TOUR 1.35

Szuhai Péter 4. hely

CSI1* TOUR 1.20 grp. 2.

Kelemen Blanka 2. hely

Szombat

CSI1* TOUR 1.20 grp. 2.

Kelemen Blanka 4. hely

CSI4* MEDIUM TOUR 1.40

Ifj. Szuhai Gyula 12. hely

Vasárnap

CSI4* HORSEWARE BIG TOUR GRAND PRIX 1.55

Szuhai Gyula 35. hely

CSI1* TOUR 1.25 grp. 2.

Kelemen Blanka 5. hely