Rakaczki Bence, a DVTK fiatal kapusa hosszú betegséget követően hunyt el csütörtökön délután. A saját nevelésű játékos 2011-ben egy Ligakupa-mérkőzésen mutatkozott be az első csapatban, majd 2012 tavaszán négy bajnoki mérkőzésen is védte a Diósgyőr hálóját. Nem is akárhogyan, a négyből háromszor győztes csapat tagja volt. Halála hatalmas veszteség a diósgyőri és a magyar labdarúgásnak!

Pénteken kora délután a Diósgyőri Stadion maratoni kapubejáratában egy futballkapura került fel Bence nagyméretű portréja, elé pedig a mezét terítették gondos kezek. Ezt követően sorra gyulladtak a mécsesek a fekete drapériával díszített alkalmi szentélyben, majd ahogy közeledett az este 7 óra, úgy érkeztek a szurkolók. A meghirdetett időpontra mintegy kétezren gyűltek össze, köztük Rakaczki Bence családja és a DVTK labdarúgói, női kosárlabdázói, akik élő sorfallal ölelték körbe a fotót.

Néma tisztelgés Rakaczki Bence előtt 1
Nagyon sokan szerették Rakaczki Bencét (Fotó: Szabó Gábor)


A megemlékezés egy órán keresztül néma csöndben zajlott, csak a gyufák sercegése és az öngyújtók kattogása volt hallható. Közben negyed nyolckor felgyulladtak a stadion reflektorai, hogy 13 percig emlékeztessenek Rakaczki Bencére.

A Rakaczki család nevében is köszönjük mindenkinek, hogy eljött és osztozott fájdalmunkban!

Aki ma nem tudott résztvenni a megemlékezésen, az szombaton 10 és 15 óra közt megteheti, hiszen ismét kinyit a Diósgyőri Stadion kapuja.